Fajta története

A hidegvérű ló rövid története Magyaroszágon

A hidegvérű ló a Kárpát-medencében I.

A hidegvérű ló megjelenése a Kárpát-medencében nem tisztázott, de még ma is gyakran vitatott kérdés. Az ilyen fajta ló már a középkorban is élt e területen, amely feltehető, hogy hadizsákmányként került hozzánk. BÖKÖNYI (1962) ilyen csontanyagot említ Tiszalökről „egy metakarpust, amely 154 cm magasságú lóból származik” Ez azonban csak kivételes eset lehetett.

A nehezebb típusú igásló – az irodalmi ismereteink alapján – a XVI-XVII. században jelent meg a Dunántúl nyugati szegélyén, valamint később szórványosan a „sváb” telepesekkel más területeken is. Ezen „lófajta” eredete a nóri vagy pinzgaui lóhoz nyúlik vissza. A rómaiak Noricum nevű hatalmas tartománya változatos domborzatú területén több típusa élt és fejlődött ki annak a hegyi lónak melyet összefoglaló néven nóri lóként ismerünk.

A nóri ló, pinzgaui lóként ismert, spanyol vérrel is nemesített fajta, szakszerű tenyésztése a salsburgi érsek 1675.évben alapított riesi méneséhez kötődik. Ez a fajta szivárgott be Vas és Sopron megye területére, melyet később pinkafői néven ismerünk.
A pinkafői 162-172 cm magas durvább csontozatú, nehéz burkolt fejű, rövid izmos nyakú, hosszú, hajlott hátú, csapott farú, gyakran hibás lábállású, terült patájú, színe gyakran párductarka, deres, sárga és pej.

A nóri hatásra a Mura és Dráva mentén, Szlavóniában a pinzgauinál kisebb, finomabb tetszetősebb típus alakult ki, melyet muraközi lóként ismerünk A Muraközzel határos magyar területeken ez a lótípus jelent meg.

Az 1860-as évektől a mezőgazdasági szakcikkek, valamint a gazdasági egyesületek gyakran felvetik a gazdasági ló szükségességét és ennek megoldását a hidegvérű ló tenyésztésében látták. Felvetődött a hidegvérű ló tenyésztésének gazdaságossága is amely nem volt kétséges, hiszen szinte korlátlanul jó áron értékesíthető volt a hidegvérű ló a lóvásárokon. A belföldi keresleten túl főleg olasz és német exportra vásárolták.

Mind a pinkafői, mind a muraközi kedvelt lett, de terjedését különböző korlátozó intézkedések akadályozták, mígnem 1894.XII. törvény a ló tenyészkörzetesítését írja elő, meghatározva a hidegvérű ló tenyészkörzetét, de lehetővé tette, hogy zárt tenyészetben bárki olyan lovat tenyészhet amilyet akar. Ezzel az intézkedéssel a hidegvérű terjedése megindult.
A tenyészkörzetek a Dunántúl nyugati és déli területeire terjedtek ki.

A hidegvérű ló tenyészkerülete. Döhrmann Henrik szerint: (1926)

„Baranya megye területe a pécsváradi, mohácsi és villányi járás kivételével igen nagy előszeretettel foglalkozik a gazdaközönség a belga jellegű hidegvérű ló tenyésztésével. Legélénkebb tevékenységet fejt ki a hegyháti, szentlőrinci, siklósi és a pécsi járás. Fontos és népes lóvásárokat tartanak Baranyaszentlőrinc és Pécs országos vásárain.

Zala megyében aránylag a legrégibb a hidegvérű ló tenyésztése. Itt lehet a belga jelleg mellett a régi muraközi ló nyomait még leginkább feltalálni, főleg Zalaszentgrót, Zalaegerszeg, Zalaapáti, Nova és Pacsa községekben. Nagyobb felhajtású lóvásárok vannak Zalaegerszeg és Nagykanizsa országos vásárain.

Somogy megye hidegvérű lótenyésztése szintén újabb keletű amiről tanúságot tesz a hidegvérű és angol félvér keresztezései termékeknek még gyakori előfordulása. Megállapodottabb belga jelleget találunk Erdőcsokonya, Visonta, Komlósd és Németlad községekben. Főbb lóvásárok Kaposvár és Szigetvár országos vásárain.

Vas megye nehéz igás tenyésztése, bár nagyrészben szintén belga jellegű ménekkel dolgozik, a pinzgaui (nóri) ló jellegével vegyítettnek mondható. Igen nagy a felhajtás Szombathely városának országos vásárain. Ezekre a vásárokra Somogy és Zala megyék anyaga is eljut.

Sopron megyében a csornai és kapuvári járások kivételével a hidegvérű lovat tenyésztik már elég régen, de csak újabban kezd határozott irányt felvenni a tenyésztés a belga jelleg felé: régebben inkább a nóri ló befolyása alatt állott.”
Az uradalmak az intenzívebb talajművelés és növénytermesztés érdekében az ökörfogatokat a hatékonyabb gazdasági igáslófogattal igyekeznek leváltani. Sorban alakulnak meg a kisebb-nagyobb tenyészetek, de nem csak magántenyészetek, hanem államiak is.

A kisbéri m. kir. állami ménesbirtok 1866-tól 80 hidegvérű jellegű igásló (használati) kancaállománnyal folytat tenyésztést. Clydesdali majd norfolki ménekkel próbálkoznak, de végül is az ardenni mének Bottom és Philipp hoznak átütő sikert.

A bábolnai m. kir. állami ménesbirtok is arab keresztezésű hidegvérű igáslovat tenyészt. Tenyészcél: Könnyebb, mozgékonyabb és szívósabb félhidegvérű gazdasági igáslónak előállítása, a meglévő ardenni kancaállománynak arab ménekkel folytatandó állandó keresztezés utján.

A tenyészet keletkezése: A ménesbirtok hidegvérű nehéz igásló tenyésztése 1897-ben vette kezdetét, amikor a kisbéri állami ménesbirtoktól 7 darab ardenni tenyészkancát átvettek és ehhez még 30 darab, tenyésztésre alkalmas, jellegzetes nehéz igás kancát vásároltak Muraközben. A tenyésztésnek abban az időben az volt a mellékcélja, mint általában a kisbéri ménesbirtokon űzött ardenni tenyésztésnek is, hogy a hidegvérű népies tenyészkerület részére állami méneket neveljen. Ennek szem előtt tartásával időközönként jó ardenni méneket importáltak Belgiumból: így többek között Laborieur, Virtoni, Artoni nevű kiválóbb apaállatokat.

Az anyakanca-állomány: 80 darab igában dolgozó kanca. Már korábban a kiválóbb ardenni kancáknak arab vagy lipicai ménnel való keresztezése jó eredményt hozott, elhatározták, hogy továbbra is folytatnak keresztezést a nemesebb, mozgékonyabb, élénkebb járású egyedek előállítására. 1925.évben két Shagya és két ardenni mén Laborieur és Bíró II fedeztek.

Sajnálatos módon a fenti tenyészetek tenyésztési nyilvántartásai megsemmisültek, mivel hidegvérű ménesi kancaállomány nem volt, méneskönyvet sem vezettek.

A beszerezhető amúgy is heterogén kancaállomány javítása céljából általában clydesdali és percheron és egyéb hidegvérű ménekkel próbálták javítani az állományt, de a századfordúló táján, a XX. század elején a nemesítő szerepet a belga-ardenni fajta vette át.

Ez idő tájt a statisztikai adatok szerint az ország lóállományának 20-22 %-a volt hidegvérű, az 1-2 %-os eltérést a keresztezett, „sodrott” egyedek hova sorolása adhatta.

A hidegvérű ló a Kárpát-medencében II.

A II. világháború után új fejezet nyílt a hidegvérű ló tenyésztésében. A mezőgazdaság súlyos vonóerő gondja és a jelentkező exportlehetőség felcsillantotta a hidegvérű fajta tenyésztésének fellendülését. A háború alatt a keveredett és leromlott lóállomány feljavítása érdekébe a Földművelésügyi Kormányzat szigorú intézkedéseket hozott.

Felvásároltatták az összes magánmént. Az alkalmatlanokat selejtezték, az alkalmasakat a tenyészkörzetek visszaállításával a fajta körzetének megfelelően állami ménként beosztották A fedeztetés díjtalan. A leválogatás után kereken 400 hidegvérű mén maradt a tenyésztés számára. Az állomány 85 %-a ismeretlen származású, de fajtajellegében elég egységes, az ardenni jelleg érvényesül.

„E fajtának nagy átütőerejéből és a csikónevelés okszerű módszereinek általánosításából mindinkább kialakult egy egységes, az ardenni típust magán viselő, de különleges céljainkat is megtestesítő és a magyar rög okozta szilárdságot is megőrző magyar hidegvérű fajta.”

Schandl (1949). A ménállomány marmagassága bottal mérve a 15o és 165 cm között van, de a szélső érték a 142 és 170 cm. A ménállomány javítása céljából 1948-49-ben Belgiumból 59 belga-ardenni és Franciaországból 17 különböző fajtájú (de inkább ardenni jellegű) mént importáltak.

1953-tól már csak ismert apaságú mén kerül tenyésztésbe, és az ismeretlen származású, szélsőséges méretű egyedek selejtezésre kerültek. Az import mének hatására erősödött az ardenni jelleg és az állomány is mind egységesebb lett.

1947-49-ben általánosan bevezették a köztenyésztésü kancaállományok fajtánkénti törzskönyvezését. 1950-es években a törzskönyvi nyilvántartásba 7.000 körül alakult a hidegvérű kancaállomány. Kezdetben a kancaállomány zöme is ismeretlen származású volt, de a törzskönyvezés bevezetésével a törzskönyvezett kancák ivadékai már bélyegzésre kerültek, egyed és származás nyilvántartásba kerültek.

1953. évben megjelent az általános törzskönyvezési szabvány, mely a magyar hidegvérű fajtát az alábbi szerint határozza meg:

  • 4.4 Magyar hidegvérű
  • 4.4.1 Marmagasság, övméret, szárkörméret. Marmagasság (bottal mérve): 148-158 cm. Az övméret legalább 120 %-a a marmagasságnak. A szárkörméret kancáknál 3 éves kortól legalább 22 cm.
    Szín: deres, sárga, pej, fekete, ritkán tarka. Bőre vastag, szőrzete durvaszálú, dús, göndör sörény- és farokszőrökkel, bokáján és olykor a szár hátsó élén hosszabb szőrökkel.
  • 4.43 Szervezet, testalakulás. Szervezete kissé puha: tömeges testű, vastag csontú, általában jólizmolt. Gyorsan fejlődik. Nyugodt, könnyen kezelhető, igen jóindulatú.
    A fej eléggé durva, élénk bennülő szem:egyenes, néha kissé ívelt orrhát, kevéssé tágulékony orrnyílás, széles homlok. A nyak rövid, izmos, egyenes, néha terhelt, középmagasan illesztett. A mar rövid, alacsony, izmos, a hát mérsékelten hajlott, hosszú. Széles gyakran lazakötésű ágyék, enyhén csapott széles, izmos, barázdált, néha túlnőtt far, alacsonyan tűzött farok. A szügy széles, a mellkas mély, dongás, gyakran rövid: a lapocka izmos, de rövid, meredek: a felkar jól izmolt, az alkar gyengébben izmolt. A lábtő és boka terjedelmes. A szár rövid, vastag: a csűd rövid, szabályos, vagy kissé meredek szögelésű. A pata sokszor terült és szarúanyaga laza. A felcomb (konc) jól izmolt: az alcomb általában gyengén izmolt: a csánk széles, vastag, de gyakran rövid: a szár és boka, a csűd és pata mint az elülső végtagon. Lábállása: elöl olykor hátrahajlott, gyakran hegyfaltipró: hátul kard-, tehén-, és dongaállás gyakori. Mozgása : lépésben sokszor rövid, ügetésben elég élénk, de kevéssé tértnyerő.

A biztonságos apaállat utánpótlás érdekében állami gazdasági törzstenyészeteket létesítettek, mivel az állami gazdaságoknak a mezőgazdasági tevékenységükhöz maguknak is szükségük volt hidegvérű lóra. Jelentősebb tenyészetek Szentegát , Görösgal, Csobokapuszta, Bikal, Pakod és Andráshida volt. Ezekben a gazdaságokban a legjobb import mének kerültek felállításra.

A termelőszövetkezetek létrehozásával 1960-as években a magántenyésztőktől tsz-ek állományába került törzskönyvezett kancaállományból is több szövetkezeti törzstenyészet létesült. Ebben az időben a magántenyésztők száma minimálisra csökkent. A szövetkezetek az állami gazdaságokból, a gépesítés fejlesztése miatt kiszoruló hidegvérű tenyészetek szerepét is fokozatosan átvették. Az ország lóállományának nagyarányú csökkenésével a hidegvérű lóállomány 20-22 %-os aránya nem változott. A jelentősebb termelőszövetkezeti tenyészetek Rózsafa, Gölle, Toponár, Szentgáloskér, Somogyszil , Karád, Bocfölde.

A 70-es évektől fokozatosan csökkent a termelőszövetkezetek lófogatszükséglete is a gépesítés miatt. Ez a változás a hidegvérű ló haszonvételének sorrendjét is megváltoztatta. Így a csikószaporulat lett az elsőszámú haszonvétele a tenyésztésnek a lófogat hasznosítással szemben. A csikószaporulat exportértékesítése szinte korlátlan és biztonságos volt. Ez azt hozta magával, hogy a kancaállomány egyre nagyobb részének, ménesben való tartása is kifizetődővé vált. Mivel a vágócsíkó értékét a választási súlya határozta meg, ezért a tenyésztők részéről igény merült fel, hogy a közepes típusú magyar hidegvérű testtömegének növelése céljából import ménekre lenne szükség. Ennek érdekében a lótenyésztés központi szervezete a 70-es években először 2 ardenni mént Belgiumból, majd 4 perscheron mént Franciaországból vásárolt. Ezekkel a ménekkel történő cseppvér keresztezés átütő eredményt nem hozott. 1985-ben újabb 4 import mén került be Franciaországból.

A fajtatenyésztés indulásakor meglévő ménállományból ma mindössze 9 belga import ( B-3, B-6, B-13, B-22, B-25, B-26, B-28, B-36, B-55) és 1 hazai ( Péterhida muraközi ) ménvonal él, melyek a ma élő állomány származásában a 4. ősi sortól hátrább szerepelnek. A további importmének közül 2 ardenni (A-1, A-3) és 3 perscheron (P-1, P-3, P-4) ménvonal él, melyek a mai állomány 3. – 4.ősi sorában még előfordulnak.

A jelenlegi állomány egyes egyedeinek anyai oldala 3. – 4. ősi sora ismeretlent is tartalmaz, mivel a teljeskörű bélyegzés és származás nyilvántartás csak 1993-tól kötelező. Az általános bélyegzés során sok esetben nem vették figyelembe a származást, amelynek hátrányát most tapasztaljuk.
A rendszerváltozás óta a hidegvérű lóállomány majdnem egészében magántulajdonba került és az import hidegvérű beszerzése szabaddá vált. Az ésszerűtlen importok a hazai hidegvérű lóállomány összetételére hátrányosan hatnak. A magyar hidegvérű fajta egységét megbontják. 2009 évtől kezdődően a magyar hidegvérű főtörzskönyvbe csak olyan mének és kancák kerülhetnek be, amelyek származásában 1. 2. ősi sorban import egyed nem fordul elő és a 4. ősi sorban a 16 ős közül 5-nél több idegen vagy ismeretlen ős nem szerepelhet.

A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület nyilvántartásában ma kereken 800 kanca szerepel, mely állománynak 2/3-a a főtörzskönyvi feltételeknek megfelel. A hidegvérű ménállomány 220, melynek még fele állami tulajdonú. Ez a létszám a 800 kancához viszonyítva túl magas. A fedeztetett kancák száma azonban a nyilvántartott kancalétszám 3 szorosát is elérte, ami arra utal,hogy a nyilvántartott állományon kívül jelentős nagyszámú hidegvérű állomány lehet. Sajnálatos módon az egyesületnek nincs semmi ráhatása a tenyésztő társadalomra , mert az egyesületbe való belépés csak a lótartás költségeit növeli. A folyamatban lévő támogatási rendszer némi lendületet adott a fajta tenyésztésének, de a túlzott bürokrácia és a szigorú megfeleltetés jelentős visszatartó erő. A magyar hidegvérű fajta fennmaradásának és az állomány növelésének az apaállat utánpótlás támogatása adna jelentős lendületet.